Fővárosi Közgyűlés – vita a park használatáról, döntés a Hirdetésekről

Kormánypárti
szavazatokkal a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön hozzájárult ahhoz,
hogy az önkormányzat nemzetközi ingatlanprojekt-vásárt rendezzen a
főpolgármesteri hivatal udvarán és a Károly körúton kialakított
parkban.

Az ellenzékiek aggályosnak tartották, hogy az októberi
önkormányzati választás előtt egy ilyen rendezvényt tartsanak a
hivatal területén. Wintermantel Zsolt (Fidesz) szerint ez a program
elsődlegesen Demszky Gábor főpolgármester választási kampánycéljait
szolgálja. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes
cáfolta, hogy politikai összefüggés lenne a rendezvény és a
választási kampány között. Közölte, hogy a vásárt az ingatlan szakma
is támogatja. Zsinka László (MIÉP) közölte, hogy augusztus 14-től
felállítják a parkban az SZDSZ liberális sátra mellett az
úgynevezett magyar sátort, mivel elsőként a MIÉP jelentette be erre
a területre az igényét.

A közgyűlés döntött arról is, hogy a főváros 600 millió
forintért 40-60 darab, körülbelül 50 négyzetméteres lakást vásárol,
az önkormányzati bérlakások számának növelésére. Wintermantel Zsolt
pályáztatást javasolt, Bakonyi Tibor (MSZP) főpolgármester-helyettes
szerint azonban meghívásos eljárással gyorsabban és olcsóbban veheti
meg a város ezeket a lakásokat.

Módosította a közgyűlés a közterületek használatáról szóló
rendeletét. Egyebek közt megtiltották, hogy közterületeken, például
aluljárókban állatokat árusítsanak. A jövőben engedélyt kell kérni a
benzinkutaknak is, ha közterületeken kívánják elhelyezni az
üzemanyagár-jelző tábláikat. Megszigorították az utcai hirdető
felületek, kivetítők, videó falak, óriásplakátok elhelyezését és a
hat négyzetméternél nagyobb pavilonok felállításának engedélyezését.

A fővárosi képviselők – egy XIII. kerületi kérelemre –
hozzájárultak, hogy a jövőben közterületek megnevezésénél a korzó
elnevezést is lehessen hivatalosan használni.

Az SZDSZ-esek tartózkodása miatt a közgyűlés nem fogadta el a
civileket is érintő pályáztatási rendszer korszerűsítésére vonatkozó
szocialista javaslatot.

A kormánypártiak szavazataival módosítottak azon a két hónappal
korábban elfogadott rendeleten, amely az óbudai gázgyár térségét
érintő fejlesztési társaság ténykedését szabályozza, mivel szakmai
befektetőket is be kívánnak vonni.

Helyrajzi számok szerint, tételes utca és házszám megjelölés
nélkül nyilvánosságra hozhatóvá tette a közgyűlés a 4-es metró
nyomvonala által érintett épületek listáját.

A nap során a közgyűlés kormánypárti többsége többször is új
szavazást kezdeményezett az egyszer már elutasított javaslatokról.
Ezek között szerepelt például a Pro Cultura Urbis Közalapítvány
beszámolója is.

Az ellenzékiek az esti órákban többször is kifogásolták, például
a János kórház CT-vásárlása kapcsán, hogy az órákkal korábban
megszavazott költségvetési módosítás után, ismét kötelezettségeket
vállalt a főváros. Szerintük fordított sorrendben kellett volna
ezekről a beruházásokról dönteni.

A városháza internetes portálja tartalomszolgáltatóként működhet
a jövőben – a közgyűlés döntése alapján. Wintermantel Zsolt felrótta
Demszky Gábornak, hogy a közszolgáltatóként jegyzett portál, csak az
ő, illetve a hivatal véleményét ismerteti. A főpolgármester
hangsúlyozva, hogy pártok politikai közleményét mellőzik, utalt
arra, hogy a portálon a képviselő felszólalása idején is látható
volt a közgyűlési közvetítés. Megjegyezte, hogy a legnagyobb hazai
önkormányzati szövetség tavaly a városháza portálját a második
legjobbként értékelte a hazai önkormányzatok között.

Demszky Gábor az ülés 12. órájában befejeződött munka után
köszönetet mondott az ellenzéknek a közgyűlés utolsó harmadában
tanúsított konstruktív hozzáállásáért. Ekkor vita nélkül,
“gombnyomogatások sokaságával” több tucatnyi előterjesztést fogadott
el a közgyűlés, s ezzel a több mint 110 előterjesztés mindegyikéről
döntöttek.

A főpolgármester bejelentette azt is, hogy a nyári szünetet
követő első ülését augusztus 31-én tartja a közgyűlés. Ezt követően,
az előzetes munkaterv szerint, az önkormányzati választások előtt
már csak egy soros ülést tart a közgyűlés.