Fontos napra ébrednek holnap az OTP-részvényesek
Várhatóan holnap hajnalban teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését az OTP. A Portfolio.hu bővülő elemszámú elemzői konszenzusa alapján drámai változást a fő számok tekintetében nem kell várnunk a banktól.
Az állományi adatok a forint március és június vége között bekövetkezett jelentős gyengülése miatt várhatóan megugranak ugyan, eredményesség szempontjából a megszokott kiegyensúlyozott formáját hozhatja a társaság. Természetesen az elhúzódó válság miatt nagyjából stagnáló üzleti volumenek és a válság előttinél jóval magasabb céltartalék-képzés mellett…
Elemzői konszenzusunkat az időközben beérkező elemzői becslésekkel folyamatosan frissítjük.
Több mint 37 milliárd forintos nettó profitot várnak az elemzők az OTP-től, ez 12%-kal marad el az egy évvel korábbitól. A nettó kamatbevételekben túl nagy változás nem várható az egy évvel korábbihoz képest. Dinamikus hitelállomány-bővülésről nem beszélhetünk, a forint gyengülése miatt azonban várhatóan jelentős lesz az árfolyamhatás a forintnál jobb formát mutató devizában denominált eszközök és források esetében (az euró 7,5, a svájci frank 16%-ot erősödött a negyedév alatt!). Ennek összesített hatása a nettó kamatbevételi sorra semleges közeli lehet, így ez az egy évvel korábbihoz hasonlóan 145 milliárd forint körül alakulhat. A céltartalékok tekintetében nagy meglepetésre szintén nem kell számítani, valószínű, hogy folytatja az OTP e tekintetben is a konzervatív stratégiát.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





