Fontos határidő! Adóbevallás!
Segítséget nyújt a személyi jövedelemadó bevalláshoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ha valaki az egyszerűsített bevallást választja. A hivatal közölte azt is, hogy az egyszerűsített bevallás választásának végső határideje február 15.
A NAV közleménye szerint az állami adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallással a bevallási kötelezettség teljesítésére fordított idő jelentősen lecsökkenthető, illetve az esetleges hibák elkerülhetőek.Az egyszerűsített bevallást elsősorban azoknak érdemes választaniuk, akik nem kötelezettek a 1153 számú bevallás benyújtására, nem kértek munkáltatói adómegállapítást, vagy a munkáltató nem vállalta az elszámolás elkészítését, továbbá azok, akik a „söralátét”-ként is emlegetett adónyilatkozatot a kizáró feltételek miatt nem választhatják. Az egyszerűsített bevallás választására vonatkozó 1153NY jelű nyilatkozatot legkésőbb február 15-éig lehet a NAV-hoz beküldeni.A tájékoztatás szerint amennyiben a magánszemély jogszerűen nyújtotta be a 1153NY jelű nyilatkozatot, az állami adóhatóság az előre kitöltött egyszerűsített bevallást április 30-ig küldi meg. Ha a magánszemély elfogadja vagy kiegészíti a bevallást, akkor azt aláírva május 20-áig kell visszaküldenie. Az ajánlat elfogadása nem kötelező: a magánszemély május 20-áig benyújthatja a normál adóbevallást is vagy pedig a „söralátét”-et, feltéve hogy jogosult annak választására.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





