Földig nyomott árakon adják a nyaralókat
Több Balaton környéki ingatlanos is állítja, hogy a kereslet most már folyamatosan élénkül a régiós piacon, egyesek viszont még mindig csak negatívumokról tudtak beszámolni.
Bár az eladók közül, akik megtehetik, még mindig a racionálisnak tűnő kivárásra játszanak, a vevők egyértelműen érzik, hogy a balatoni ingatlanpiac árszintje mostanában éri el a tényleges mélypontját. Egyes esetekben találkozhatunk 30-40%-os kínálati áreséssel is, amiben pedig még mindig benne van a mostanában szokásos 5-15% közötti alkupotenciál.
Optimista hangok
Több, a balatoni régióban tevékenykedő ingatlanos is arról számolt be lapunknak, hogy a tavalyi évhez viszonyítva az idei szezonban beindulni látszik a tóparti ingatlanpiac. Az árak ugyan még mindig a padlón vannak, sőt, egyes esetekben még a 20-30% közötti áresésekből is tovább lehet alkudni. Békesi Béla, a balatonlellei Balatop ügyvezetője konkrét példákat is említett a hatalmas áresésekre. Az általa kezelt ingatlanok között volt olyan parti településen található családi ház, amely az elmúlt fél évben esett 10.5 millióról először 9, majd 8.5 millióra, míg végül a tulajdonosok mára már akár 7.9 millióért is eladnák az ingatlanjukat, és ebben még nincs benne a manapság szinte kötelező alku. Egy másik esetben a vízparttól 8 kilométerre található településen az eredeti 9 milliós árból kényszerült drasztikus engedményekre az eladó, mivel sem 7.6, sem 6.5 millióért nem kelt el az ingatlanja. Ma 5.5 millióért próbál megválni nyaralójától.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Töretlen Lendületben a Lakáspiac: 2022 Óta Nem Látott Forgalom Volt Szeptemberben

Ingyen tankolás, százezres jóváírások, elengedett díjak: így versenyeznek a bankok az Otthon Start ügyfelekért!

Hihetetlen árcsökkenés: Újabb nagyszerű ingatlanokat mutatunk!

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Elkelt a világ egyik legnagyobb játékpiaci óriása, elképesztő összeget fizettek érte
Olyan játékok köthetőek a céghez, mint a The Sims vagy a FIFA.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
