Felújítják a tiszavasvári múzeumot
Hatvanmillió forintos beruházás révén megújul a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum több mint kétszáz éves műemlék épülete.
A múzeum a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) pályázatnak köszönhetően új látványraktárral, múzeumpedagógiai oktatóterekkel, interaktív kémialaborral és modern infokommunikációs eszközökkel gazdagodik – közölte Balogh Tamás sajtóreferens az MTI-vel.
A felújítás ideje alatt a múzeum a helyi művelődési központban és szabadtéri helyszíneken rendezi meg családi programjait, a kiállítások azonban 2013. január 1-től június 15-ig nem látogathatók.
A Vasvári Pál Múzeumot 1963-ban alapították, első igazgatója Gombás András tanár és autodidakta régész volt. 1969-ben Hunyadi József lett a múzeum vezetője, aki elődjéhez hasonlóan nagy figyelmet fordított a fiatalság művelésére. Az évek folyamán a múzeum többször is költözött: a Kossuth utcai épületből a Báthory utcába települt át a gyűjtemény, majd 1996-ban került a jelenlegi helyére, a Kálvin úton található, 18. század végén épült református parókia épületébe.
Kezdetben elsősorban a helytörténeti emlékek után kutattak, majd az 1980-as évektől gyűjtőkörüket kiterjesztették a természettudományok és a régészet területére is. Archiválták a világhírű Alkaloida gyógyszergyár működésére és történetére vonatkozó dokumentumokat. Ma a múzeumi gyűjtemény mintegy 7 ezer régészeti, 6 ezer néprajzi, helytörténeti tárgyból és jelentős adattárból áll – olvasható az intézmény honlapján.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen

Hideg tél, forró számlák: milliárdokkal drágább lett a januári rezsistop, mint tervezték

Vidámpark a rozsdaövezetben? Meglepő terv körvonalazódik Budapest egyik legproblémásabb területén
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





