Felújításra szorul a földhivatalok fele
Az országban
működő 116 földhivatal mintegy fele szorul átfogó felújításra: az
ötéves program keretében megvalósuló korszerűsítés nyomán ezeken a
helyeken kulturáltabb körülmények között várják majd az ügyfeleket.
Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési
Minisztérium (FVM) szakállamtitkára pénteken Szolnokon, a körzeti
földhivatal felújított épületének átadásán elmondta: míg 1989 és
1991 között évente átlagosan 400-500 ezer ügyet kellett intézniük a
hivataloknak, az idén már 4,5 milliót, azaz 15 év alatt
megtízszereződött az ügyek száma.
Hozzátette: a földhivatalok a tavalyi év közepére utolérték
önmagukat, s ledolgozták azt a 430 ezres ügyhátrányt, ami az előző
években keletkezett.
A szakállamtitkár megjegyezte: a földhivataloknak a jövőben a
költségtakarékosságra odafigyelve, kevesebb alkalmazottal kell majd
gyorsan, udvariasan és pontosan dolgozni.
A Szolnoki Körzeti Földhivatal épülete az FVM által biztosított
170 millió forintból, és a hivatal 14 millió forintos saját erejéből
újult meg. A munka során csupán a főfalak, a lépcsőház és a födém
maradt meg, az összes többi részt felújították. Legnagyabb változás
a földszinten következett be, ahol tágas ügyfélteret alakítottak ki.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





