Félmilliárdos fejlesztés a Detki Keksznél
Összesen több mint 530 millió forintos beruházás keretében, 1800 négyzetméternyi raktárbázissal és 800 négyzetméternyi üzemi területtel bővült a Detki Keksz Kft. telephelye – tájékoztatta a Heves megyei Halmajugrán működő társaság marketingmenedzsere pénteken az MTI-t.
fejlesztéshez 217 millió forintnyi támogatást nyert a belföldi jogi személyek által birtokolt cég az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programja, illetve a Gazdasági Operatív Program keretében – közölte Juhászné Lipusz Marianna.
Elmondta: a cég fejlesztési programjának keretében, az Észak-magyarországi Operatív Program támogatásával, 180 millió forint beruházása nyomán elkészült egy 1600 négyzetméteres hasznos alapterületű kétszintes épület, amelynek felső szintje termelő üzemként, az alsó pedig raktárként működik.
Ugyanakkor a Gazdasági Operatív Program hozzájárulásával egy 1000 négyzetméter alapterületű raktárkomplexumot adtak át. A felhasznált 350 millió forintból logisztikai és csomagoló eszközöket, illetve berendezéseket is vásárolt a társaság – ismertette a fejlesztés elemeit a menedzser.
Tájékoztatása szerint a 3,8 milliárd forint éves árbevételt produkáló Detki Keksz Kft. az ország második legnagyobb kekszgyártója.
Mintegy 140 alkalmazottal évente több mint 9 ezer tonna készterméket állítanak elő, amelynek legnagyobb részét a hazai piacon értékesítik – mondta Juhászné Lipusz Marianna.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Starttal megvehető lakások: belvárosi befektetés, családi méret és full felújított otthon egy helyen

Fordulat a magyar ingatlanpiacon: megmozdult a befektetői pénz, ilyen változásokra vártak évek óta

Újabb csapás jöhet az Airbnb-re Budapesten: a belvárosban már a teljes szigorítás előszobájában járnak

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





