Épülhet a mélygarázs a József nádor téren
A mai közgyűlésen a főváros várhatóan elfogadja azt az előterjesztést, amely felhatalmazza az OTP Ingatlan Zrt.-t a József nádor téren álló, a névadót ábrázoló szobor ideiglenes elbontására. Ezzel többéves halasztás után újra elindulhat a projekt, amelynek szakmai előkészítését az önkormányzat még 1994-ben kezdte.
Az önkormányzat korábban több pályázatot is kiírt a mélygarázs megépítéséhez szükséges magánpartner megtalálására, de csak a negyedik lett sikeres, 2006-ban – akkor döntöttek az OTP Befektetési, Ingatlanforgalmazási és Vagyonkezelő Zrt. pályázata mellett. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2007-ben hűtlen kezelés bűntettét gyanítva az ügyben ismeretlen tettes ellen nyomozást indított, amelyet azonban hamarosan megszüntettek. A környéken lakók tiltakozása ugyancsak sajtóvisszhangot keltett, a civil szervezetek bevonásával az építkezés ellen indult kampány szerint az 500 férőhelyes mélygarázs túlságosan megterhelné a területet, ráadásul a környék mélygarázsai sem teljesen kihasználtak. A fővárosi előterjesztés alapján most újraindulhat a beruházás előkészítése, igaz, a szobor eltávolításához szükséges tulajdonosi hozzájárulás a tényleges lépéseket a jogerős építési engedély kiadásához köti. Pontos dátum egyik dokumentumban sem szerepel, nem tudni tehát, hogy az OTP Ingatlan Zrt. mikor tervezi megkezdeni az építkezést; a megállapodás alapján a szobrot az engedély kiadásától számítva legkésőbb három éven belül kell visszaállítani. A szobor teljes, 4-5 hónapot igénybe vevő restaurálásának költségeit a beruházó vállalta magára, a kivitelezésre a Budapest Galériával közösen pályázatot írtak ki.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





