Energiát termel az új kínai okosablak
Kínai tudósok olyan „okosablakot” mutattak be, amely képes szabályozni az átengedett napsugarak mennyiségét és energiát is termel – írta a South China Morning Post című hongkongi napilap.
Az új okosablak legfőbb előnye, hogy használatával csökkenthetőek az épületek hűtésére és fűtésére fordított kiadások. Míg a legtöbb mai okosablak csupán a zárt terekbe érkező napsütés mennyiségét képes szabályozni, a sanghaji egyetem és a kínai tudományos akadémia kutatói már tovább léptek: az ő ablakok alkalmazkodik az időjárási viszonyokhoz, és képes energiát megtakarítani illetve termelni.
A tudósok hosszú évek óta próbálkoznak a napenergiát termelő szolárpanelek ablakokra szerelésével, anélkül, hogy azok az üveglapok áttetszőségét befolyásolnák.
A kínai kutatók ezt vanádium-oxid használatával érték el, mely képes szabályozni a Naptól érkező infravörös sugarak mennyiségét – írta az újság a Nature Scientific Reports című tudományos folyóiratban megjelent beszámolót idézve.
A vanádium-oxid viselkedése az időjárástól függően változik: 68 fok alatt szigetelő hatása van és átengedi az infravörös sugarakat, efelett fényvisszaverővé válik. Így a kísérletekben nemcsak az épületekbe beérkező napenergia mennyiségét tudta szabályozni, de a visszaverődés által a napsugarakat a gondosan elhelyezett napelemekbe “szórta át”, amellyel a tudósok képesek voltak például egy lámpa meggyújtására.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





