Emelkedő kereslet a KKE-régióban
Egyre több helyről hallani a Nyugat-, valamint Kelet- és Közép-Európában már élénkülő pozitív jelekről és az érezhetően növekvő optimizmusról az ingatlanbefektetési piacon. A régió legnépszerűbb piaca továbbra is Lengyelország, hazánk egyelőre csak az élmezőny után kullog.
A nyilatkozatok, a piaci hírek és a tanácsadó cégek kutatási eredményei is igazolják: bár még nem a válság előtti hozamokon, de megindult a kereslet a jól működő és kockázatmentesnek ítélt eszközök iránt. A meginduló vásárlásoknak azonban egyelőre csak a hírük jut el hazánkba, mivel idén a tranzakciók száma és volumene még mindig inkább a válság közepén befagyott piacra, mintsem egy élénkülő és felpörgő időszakra emlékeztet.
Javuló tendencia
Az ingatlanfejlesztői szempontból is tragikusnak mondható 2009 első három negyedéve után, amikor is a kelet-közép-európai régióban az ingatlanbefektetések volumene a három negyedévet egybevéve még az 1 milliárd eurós összértéket sem érte el, idén már az első negyedévben sikerült túlszárnyalni ezt az összeget. 2010 első, második és harmadik negyedévében mintegy 3,3 milliárd eurónál jár a piac, és ha sikerül a karácsonyi nagybevásárlások ütemét betartani, akkor az idei utolsó negyedév teljesítménye még jócskán nőhet. További jó hír a kínálati oldal résztvevőinek, hogy néhány helyen − elsősorban Lengyelországban és egyes prémium eszközöknél − már érezhető hozamcsökkenéseket láthatunk, amit jól tükröz az is, hogy annak ellenére, hogy a tranzakciók száma idén negyedévről negyedévre csökken, nőtt a befektetések volumene.
Az elemzés további részét a ReSource.hu oldalán olvashatják

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





