Elmérgesedett a hangulat a Bankszövetség és a kormány között
A bankok elsősorban azt nehezményezik, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábban azt ígérte: a kormány és a bankok közötti tárgyalások lezárultáig nem változtatnak az adósmentés jogi hátterén – írja a Magyar Nemzet keddi száma.
Elállhat a Bankszövetség a benyújtott, devizahiteleseket érintő javaslatcsomagjától, mert elmérgesedett a hangulat a pénzintézetek és a kormány között – írja a keddi Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
A lapban úgy fogalmaznak: “nincs kizárva, hogy a Bankszövetség kihátrál a már benyújtott javaslatok mögül”. A pénzintézetek azért vették fontolóra ezt a verziót, mert a kormány a múlt hét elején elfogadott egy rendeletet, amely arról szól, hogy a munkaadók 7,5 millió forint összegig adómentes támogatást adhatnak a végtörlesztés lehetőségét kihasználó dolgozóinak.
A lap úgy értesült, a bankok elsősorban azt nehezményezik, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter három hete, amikor új adósmentő javaslatcsomag kidolgozására kérte meg a Bankszövetséget, azt ígérte, hogy a kormány és a bankok közötti tárgyalások lezárultáig nem változtatnak az adósmentés jogi hátterén.
A Magyar Nemzet megkeresésére a nemzetgazdasági tárcánál azt közölték: a problémákat közösen kell megoldani, és a kormány kapott is erre vonatkozó javaslatokat. A minisztérium válaszában többek között az állt, hogy a kormány november 18-án kapta meg a Patai Mihály által vezetett Magyar Bankszövetség devizahitelesekkel kapcsolatos javaslatcsomagját, amely 6-8 megfontolásra érdemes eszközt javasol. Ezekről a kabinet a következő két hétben alakítja ki a véleményét.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





