ELLA – alárendelt kölcsöntőke a többségi tulajdonostól
Az ELLA Első
Lakáshitel Kereskedelemi Bank Zrt. a tőkepiacról szóló 2001. évi
törvénynek megfelelően a BÉT honlapján arról tájékoztatta a
tőkepiaci szereplőket, hogy a bank 2006. június 30-án 10 éves
futamidejű, 1 millió euró összegű alárendelt kölcsöntőkét kapott
többségi tulajdonosától, a Mortgage Holding S.A.-tól.
A két évvel ezelőtt takarékszövetkezetből bankká alakult ELLA
Bank részvényeinek 90,25 százaléka az Emerging Europe Capital
Investors leányvállalata, a Mortgage Holdings S.A. tulajdona, 9,75
százaléka az Első Lakáshitel Kft. kezében van.
Varga Marianna, az ELLA Bank marketing igazgatója ez év március
végén még azt mondta az MTI-nek: az ELLA Bank legnagyobb
tulajdonosa, a Mortgage Holdings S.A. a bank részvényeinek
megvásárlására új alapot hoz létre vagy eladja a bankot.
Az ELLA Bank fő tulajdonosa, a Mortgage Holdings S.A. a
feltörekvő piacok részvényeibe fektető Emerging Europe Capital
Investors (EECI) leányvállalata, az EECI alap két év múlva lejár,
így kerülhetett sor a HVB Bankkal az ELLA Bank eladásáról szóló
tárgyalásra még az idén tavasszal.
Az ELLA Bank 2005 végén mintegy 51 milliárd forint
mérlegfőösszeggel és 93 millió forint adózott nyereséggel zárt. A
bank hitelállománya tavaly év végén elérte a 43 milliárd forintot.
Az idei év első negyedévének végén a mérlegfőösszeg 60 milliárd
forintra rúgott, a hitelállomány pedig elérte az 53 milliárdot. Az
első negyedéves profit 1 millió euró – mintegy 250 millió forint –
körül alakult.
Az ELLA Bank a hitelállomány-bővülés finanszírozására tavaly
novemberben 12 milliárd forint keretösszegű kötvényprogramot
hirdetett meg. Az idén március 28-án pedig 1,5 millió euró – mintegy
370 millió forint – alárendelt kölcsöntőkét kapott többségi
tulajdonosától, a Mortgage Holdings S.A.-tól. A mostani újabb, 1
millió euró összegű alárendelt kölcsöntőke tovább erősíti az ELLA
Bank helyzetét, üzleti tevékenységét.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





