Dolgozik a Jangcén a világ legnagyobb vízierőműve
A világ legnagyobb vízerőművének mind a 32 generátora termel hétfő estétől a kínai Jangce folyó Három Szorosánál – jelentette be az üzemeltető.
Ez az első alkalom, hogy valamennyi generátor – köztük az utolsó turbina is, amelyet idén májusban teszteltek – egyszerre működik és áramot termel – tájékoztattak a szakemberek. Az áradások évszakának megérkeztével hétfőn este a Jangce felső szakaszán a folyó áramlásának sebessége elérte a másodpercenként 34 ezer köbmétert, ami indokolttá tette valamennyi generátor beindítását. A generátorok egyenként 700 megawatt (MW) teljesítményre képesek. Az 1993-ban kezdett, összesen 180 milliárd jüan (28 milliárd dollár) költségű Három Szoros erőmű összesített kapacitása 22500 MW.
A Jangce, amely a világ harmadik leghosszabb folyója, a Tibeti fennsíkon ered és csaknem 6000 kilométeres útja a Kelet-kínai-tengerben ér véget. Különösen középső szakasza évszázadokig rendkívül árvízveszélyes volt, kiöntött vize több százezer ember halálát okozta, sok milliót tett hajléktalanná. Az erőmű másfél kilométeres szélességével és 181 méter magas gátjával 632 négyzetkilométer területű tavat duzzaszt a folyón, a maga nemében a világ legnagyobbja. Építését, elsősorban a környezetre gyakorolt negatív hatásai miatt, sokan vitatták.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





