Csak Budapest érdekli a külföldieket
A Jones Lang LaSalle (JLL) sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint, a kiskereskedelmi piacon egy jó darabig nem várhatóak új fejlesztések. A piaci szereplők kivárnak, a megkezdett beruházásokat viszont még befejezik.
A kiskereskedők nem csak a bevásárlóközpontok üzlethelyiségeinél, hanem a vásárlóutcák esetében, így az Andrássy út, vagy a most megújult Petőfi Sándor utca üzletei esetében is kivárnak. “A fejlesztők elsődleges célja jelenleg az, hogy megtartsák bérlőiket, hiszen új bérlőt szerezni sokkal nehezebb feladat, mint kisebb engedményekkel ott tartani a régit”, mondta Pál Erika a cég kiskereskedelmi részlegének vezetője.
A folyamatban lévő fejlesztések értékesítése jól halad, így a Corvin Átrium, ami a tervek szerint idén novemberben nyitja meg kapuit már 70%-os kiadottsággal bír, míg a jövő év őszén megnyíló KÖKI bevásárlóközpont két mágnes bérlője a Tesco és az OBI már aláírta a bérleti szerződést, így a fejlesztés 40%-os kihasználtsággal áll.
Budapest és vidék tekintetében a válság tovább mélyítette a szakadékot, és jelenleg a külföldi beruházók, befektetők és bérlők is szinte kizárólag Budapestet és agglomerációját keresik. Pál Erika véleménye szerint, hazánkban nem kell tartani a Romániában már bekövetkezett bevásárlóközpont bezárásoktól, de tény, hogy egy darabig még nehéz körülményekkel kell megküzdeni mind a kiadói, mind a bérlői oldalon.
Mivel a prémium termékeket forgalmazó cégek kivárnak, és a bérleti díjak jelentősen csökkentek a forgalmasabb üzletházakban, így nagyobb lehetőség jut a közép kategóriás üzletek számára, hogy olyan helyeken terjeszkedjenek, ahol eddig nem tehették meg. Az expanziós folyamatok persze továbbra is zajlanak, de igazi emelkedés csak 2012-től várható.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





