Bővíti tatai üzemét a GEDIA
A karosszériaelemeket gyártó, német tulajdonú GEDIA Magyarország Kft. irodaépülettel bővíti tatai üzemét, amely közel ötven munkahelyet teremt. A vállalat 103 millió forintot pályázaton nyert el – mondta el a társaság ügyvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Fenyvesi József hozzátette, hogy a beruházás során a 11.000 négyzetméteres üzemcsarnokhoz kapcsolódó kétszintes épületrészben, közel 1.500 négyzetméteres területen 18 irodát, tárgyalókat, szociális helyiségeket és szerverszobát alakítanak ki.
A projekt átadása 48 új munkahelyet teremt, melyből 35 szellemi és 13 fizikai munkakör. Az irodai kapacitás bővítésével a társaság elindíthatja Tatán a gyártmányok fejlesztését, melyekhez mérnököket keresnek – mondta az ügyvezető.
A GEDIA Magyarország Kft. volt az M1-es autópálya közvetlen közelében található tatai ipari park első vállalkozása. Jelenleg 276 embernek ad munkát. A vállalat az idén 32 millió eurós árbevételre számit, mely a tavalyinál közel 30 százalékkal magasabb. A cég további üzemcsarnok építését tervezi, ahol a BMW, a Mercedes és a Volkswagen járműveihez készítenek alkatrészeket. A létszám 2012 végére elérheti a 300-at – közölte Fenyvesi József.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Luxusélet a Budai Vár szomszédságában – prémium, panorámás otthon az Attila úton

Elfogyott a lakás Magyarországon – most jön a nagy állami beavatkozás

„Fázva élnek saját otthonaikban” – sokkoló tény derült ki az európai lakáshelyzetről

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





