Betett a válság a debreceni repülőtérnek
A kellő finanszírozás híján a repülőteret, és az Airport Debrecen Kft.-t megvásároló Xanga Holding Zrt.-nek nem sikerült betartania a debreceni önkormányzattal kötött szerződés március 2-án lejáró fizetési határidejét.
A cég ügyvezetője, Herdon István úgy nyilatkozott a Hajdú Online-nak, hogy a szerződéstől – más hírekkel ellentétben – egyáltalán nem kívánnak elállni, ugyanakkor tény: csúsznak a vételár kifizetésével, mert az összesen 5,1 milliárd forintos vételár idén folyósítandó első, 2 milliárdos részletét nem tudták időre előteremteni. A vételár bizonyos részét banki hitelből finanszírozták volna, ehhez azonban a válság miatt sokkal nehezebben tudnak hozzájutni – írja az Index.
A társaság most fizetési hosszabbítást kért, melynek végső határidejéről tárgyalásokat folytat az önkormányzattal. “Ugyanígy a hitelezőkkel is folyamatos kapcsolatban vagyunk – tette hozzá Herdon István. A Xanga ezzel együtt is már csak több százmillió forint késedelmi díj ellenében (a pontos összeget az ügyvezető nem tudta meghatározni) maradhat tulajdonos.
Kovács Zoltán, a debreceni önkormányzat kommunikációs tanácsnoka a hírt nem kívánta se megerősíteni, se cáfolni.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





