Az RCH volt az idei nemzetközi katonai szállítási konferencia társszervezője
2011. április 27-28-án Budapest adott otthont a 15. alkalommal megrendezett nemzetközi katonai szállítási konferenciának. Az alkalmat még különlegesebbé teszi, hogy éppen Magyarország EU-s elnöksége idején került megrendezésre a találkozó.
A főszervező MÁV mellett a Rail Cargo Hungaria Zrt. tevékeny társszervezőként vette ki a részét a feladatokból. Mivel az RCH a Magyar Honvédség első számú vasúti szállító partnere, a rendezvény különösen fontos volt a vállalat számára. A meghívott vendégek többsége a katonai szállítások mellett a túlméretes, nukleáris és egyéb speciális szállításokkal is foglalkozik, ezért az itt folyó egyeztetések, valamint a személyes kapcsolatok ápolása még értékesebbé tette a találkozót a Rail Cargo Hungaria Zrt. számára.
A Nyugati pályaudvar királyi várótermében került sor a megnyitóra, ahol Dr. Mosóczi László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese és megbízott pályavasúti főigazgatója mondott köszöntőt. Mint elmondta, a MÁV a dél-európai konfliktusok idején kapcsolódott be az európai katonai szállításokba. A nemzetközi feladatok szervezésének optimalizálása érdekében rendezték meg 1996-ban első alkalommal azt a konferenciát, amelyen a katonai szállításokat végző vasutak és a hadseregek képviselői vettek részt. A gárdonyi rendezvényen áttekintették a szervezést, különböző technológiákat és a díjkezelést érintő kérdéseket. A találkozó eredményességének hatására ezt követően évente rendeztek katonai szállítási konferenciákat, mindig más-más európai országban. Az idei eseményen közel 50 magyar és nemzetközi szakértő vett részt, a programot a magyar és angol nyelvű előadások színesítették.
Railcargo.hu/LogPortal

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





