Az innováció jövőjéről beszélgetnek tanácsadóink

Az MLBKT Tanácsadói Tagozata február 23-án folytatja az innovációkról szóló nyílt fórumát. Ezúttal azt a kérdést feszegetik az ülés résztvevői, hogy milyen típusú innovációkra lesz érdemes koncentrálni az elkövetkező évtizedben.

A közös beszélgetést Gecse Gergely (GKM) előadása vezeti fel, aki az elmúlt húsz év legfontosabb – elsősorban műszaki jellegű – logisztikai innovációit veszi sorra.

A tavaly decemberi Innováció és K+F tevékenység a logisztikai rendszerfejlesztésekben című ülésen az innovációs járulék felhasználásának lehetőségeit és körülményeit vitatták meg a résztvevők Mondovics János előadását követően. (Az ülésről szóló beszámoló elolvasható itt.)

A szervezők bíznak benne, hogy az előző tanácskozáshoz hasonlóan a februári rendezvényen is intenzív párbeszéd alakul ki a jelenlévők között.