Az Adria felé terjeszkedik az MVM
A hosszú távú orosz gázszállítási szerződés 2015-ös lejárata a céldátum a magyar energiapolitikában a tervezett horvátországi lng-terminál (liqified natural gas – cseppfolyósított földgáz) megépítésére, amelyben az MVM Zrt. is részt vehet – írta a Napi Gazdaság pénteken.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a lappal közölte, hogy az új horvát kormánnyal a tárgyalások előkészítő szakaszban tartanak, így konkrét együttműködésről és részletekről még korai lenne nyilatkozni.
Horvátország és Magyarország több energetikai projektben is együttműködhet, így a Krk szigetén építendő lng-terminálban, valamint szélerőművek telepítésében és lízingelésében is lát fantáziát a hazai energiapolitika, a folyamatról annyi tudható, hogy magyar részről az MVM Zrt. lehet a partner – írta a Napi.
A tárca közlése szerint az lng-terminál kapcsán Magyarország számára 2015 – a hosszú távú orosz földgázszerződés lejárta – a céldátum, és a kormány meg kívánja teremteni annak lehetőségét, hogy a horvát lng- és a szlovák-magyar gázvezeték segítségével a “megállapodás újratárgyalását a jelenleginél kedvezőbb pozícióból” kezdhesse meg.
A lap idézi Horváth Tibor, az E.On Földgáz Trade Zrt. igazgatósági tagját, aki egy konferencián azt mondta, az oroszokat nem lehet és nem szabad kizárni az ellátásból, a vezetékes szállításnak azonban egyre növekvő konkurenciát jelenthet a más forrásból érkező lng. A szakember szerint a jelenleg ismert konkrét tervek (AGRI, Nabucco, Déli Áramlat, lng) közül az adriai lng-terminál adhatná az egyetlen valódi, forrás szempontjából is diverzifikációt jelentő megoldást Magyarország számára.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





