Akiknek kedvező a reptéri káosz: tömeg a MÁV-nál, Volán-nál
Teljes kihasználtsággal közlekedtek hétvégén a nemzetközi autóbuszjáratok és a vonatok a légtérzár alatt.
Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-Start Zrt. szóvivője az MTI-nek hétfőn reggel elmondta, hogy hétvégén Csehország és Németország felé jelentősen megerősödött a forgalom. Több kocsival közlekedett a MÁV-START Románia, valamint Zürich, München, Berlin felé. A járatok kihasználtsága 80-90, esetenként 100 százalékos volt a nyugat-európai útirányokban az egyébként 30-40 százalékos helyett. Budapestre is többen jönnek vasúton a megszokottnál.
A cikk a hirdetés után folytatódik
A MÁV-START szóvivője hangsúlyozta, hogy hétfőn is megerősítik a nemzetközi pénztárakat, több munkatárs dolgozik. A MÁV-direkt ügyfélszolgálaton is többen várják a hívásokat.
A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint az izlandi vulkánkitörés miatti európai légiforgalmi korlátozás rendkívüli utazási igényeket generált a Volánbusz/Eurolines nemzetközi autóbuszjáratok iránt is.
A Volánbusz Zrt. péntektől a megnövekedett utazási kereslethez igazodóan a menetrendben meghirdetett nemzetközi járatokon túl több európai irányba rendkívüli járatokat indított. A legkeresettebb úticél London volt, ahová a külföldi Eurolines partneri kapacitásokat is bevonva minden nap indított autóbuszt a hétvégén, szombaton például egyszerre hatot is. Ezen kívül mentesítő buszokat indított a Volánbusz Hollandiába, Franciaországba és Németországba.
A különleges igényekre is reagálva különjárati csoportos utazásokat is lebonyolított a Volánbusz Nyugat-Európába, például a Londonba a szabad kapacitásoktól függően vasúton és kompon is bonyolítják az átkelést.
A Volánbusz Zrt. hangsúlyozta: a légiforgalmi közlekedés normalizálódásáig továbbra is fenntartja rendkívüli intézkedéseit, azaz többlet személyzettel, meghosszabbított nyitva tartással üzemelteti Budapest, Népliget autóbusz állomás nemzetközi pénztárát.
A cikket tovább olvashatja itt.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





