A Trigránit átadta legújabb irodaházát
A Trigránit Fejlesztési Rt. kedden átadta Budapesten a Millennium Towers I. nevű
legújabb irodaházát. Jövő év végére újabb két irodaháza készül el a társaságnak ugyanitt.
A Ferencvárosban, a Millenniumi Városközpontban lévő “A” kategóriás irodaházban 18.500 négyzetméter bérbe adható terület található. Az MTI kérdésére Kibédi Varga Lóránt fejlesztési igazgató elmondta, hogy a beruházási költség 7,5 milliárd forint volt, a bérleti díj 13-15 euró, havonta és négyzetméterenként. A létesítmény
finanszírozója az MKB volt. Az átadási ünnepségen Todd Cowen, a Trigránit vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság Közép-Kelet-Európában jelenleg 12
országban 30 projekten dolgozik. A térségben eddig 1,5 milliárd eurót fordítottak ingatlanfejlesztésre és további 5 milliárd eurót kívánnak elkölteni.
Az épületet bemutató Sokorai István – a kivitelező Arcadom Rt.vezérigazgatója – elmondta, hogy az épület 30 ezer négyzetméter bruttó szintterületű. Ebből 3 szint a mélygarázs, amelyben 270 gépkocsi fér el. Az épület homlokzata úgynevezett interaktív rendszerű: a két üvegréteg között nyáron hideg, télen pedig meleg levegő áramlik, amitől 30 százalékkal csökken a fűtési-hűtési költség.
Az épület déli tornyát a Vodafone bérli, az északiban kapott helyet a Lufthansa, a Provident és a Boehringer. Már egy hónapja épül a Millennium Towers II. és III. is, egyenként 20 ezer négyzetméternyi irodával.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





