A költözést lakhatási támogatással honorálják
Lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és akik olyan munkaviszonyt létesítenek, hogy az állandó lakóhelyük és munkavégzési helyük közötti távolság legalább 100 kilométer.
A kormány így módosítaná a munkába járással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról szóló kormányrendeletet. A kormany.hu-n olvasható, egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló tervezet augusztus 28-ig véleményezhető.
Lakhatási hozzájárulást azok az – akár pályakezdő – álláskeresők kapnának, akiknek a munkavégzés helyén nincs saját tulajdonú ingatlanuk, és utolsó munkahelyük nem az új munkavégzés helye szerinti adott településen, továbbá nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt létesítenek, illetve akik nem kapnak más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatást. Az kaphat támogatást, akinek havi nettó jövedelme nem haladja meg a minimálbér kétszeresét.
A támogatás mértéke legfeljebb a mindenkori minimálbér lehet, amelynek 60 százaléka a bérleti díj támogatása, 40 százaléka pedig a közüzemi díjak támogatása. A folyósítás időtartama tizennyolc hónap, amelyből az első 6 hónapban bérleti díj és közüzemi díjak, a második 6 hónapban kizárólag a bérleti díj, a harmadik 6 hónapban pedig kizárólag a közüzemi díj támogatható.
A rendeletmódosítás tervezete szerint a támogatás további feltétele, hogy a támogatásban részesülő a támogatás időtartama alatt a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt ne érje el, a lakhatási támogatás segítségével létrejövő munkaviszonya (minimum heti 20 óra) keretében rendszeres jövedelemmel rendelkezzen, és a munkába lépést megelőzően, legalább 5 munkanappal kérje a támogatás megállapítását.
A támogatást kapó munkavállalónak munkaszerződéssel kell igazolnia a foglalkoztatás létrejöttét.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





