A Béres nyerte az Adversum 1 millió forintját a logisztikai kongresszuson
A Béres Gyógyszergyár Zrt. képviselője nyerte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság Balatonalmádiban megrendezett, 18. éves kongresszusán az Adversum logisztikai tanácsadó cég által felajánlott 1 millió forint értékű tanácsadást.
Vresics József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. logisztikai osztályvezetője töltötte ki azt a regisztrációs lapot, amelyet a 18. MLBKT kongresszus bankettjén kihúztak a kehelyből és ezzel megnyerte cégének az 1 millió forint értékű logisztikai tanácsadást. Vresics a díj kapcsán elmondta: „El se hiszem, hogy megnyertük. Nagyon jókor jött a nyeremény, hiszen éppen egy komplex fejlesztési projekt elején vagyunk.”
A kongresszus résztvevőinek logisztikai tudásukat is bizonyítani kellett az „Adversum túra” elnevezésű játékban, amelyben az Adversumon kívül öt másik kiállító (Agility Logistics, Régens Zrt., Sourcing Hungary, SSI Schäfer, TimoCom) standját kellett végigjárniuk, majd a legrövidebb bejárási úthoz tartozó sorrendet meghatározniuk.
A díjat átadó Vida Péter, az Adversum cégvezetője szerint a játék segítségével sikerült megmozgatni a kongresszus résztvevőit és a fődíj is jó helyre került. „Biztos vagyok benne, hogy tudják majd mire használni az 1 millió forint kedvezményt, hiszen tudomásom szerint igen céltudatos, fejlődésorientált cégről van szó.”

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Elképesztő összegek: Magyarország 10 év alatt ötezer milliárd forintot költött a lakástámogatásra

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





