400 milliós fejlesztés Egerben
Négyszázmillió forintos, öt fejlesztési elemből álló szociális városrehabilitációs programot indít Eger, az erről szóló szerződést kedden írta alá Miskolcon Habis László polgármester és Gutyán Gergely, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség (NORDA) ügyvezetője – tudatta közleményében az egri polgármesteri hivatal médiareferense.
Zentai László közlése szerint az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló beruházással felújítják a 198 lakásból álló garzonházat, a Szala városrészben pedig játszóteret, sportpályát, közösségi házat alakítanak ki, és két utcát is teljesen felújítanak.
Az építési munkák sora játszótér és sportpálya kialakításával kezdődik el az Árnyékszala utcában, a tervek szerint az idén szeptemberben. A garzonházat teljesen szigetelik, nyílászáróit kicserélik. Ez a beruházás a közbeszerzési eljárás lefolytatása után jövőre indulhat. A garzonház kapacitása a város szociális bérlakás állományának 20 százalékát teszi ki – tette hozzá Zentai László.
A 2015 május végén záruló program a helyi civil társadalom erősítését célzó elemeket is tartalmaz. Ezek között egyebek mellett a bűnmegelőzést és közbiztonságot erősítő, valamint a romák társadalmi befogadását és integrációját segítő programok, továbbá életvezetési, mentálhigiénés tanácsadás is szerepel.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





