3,1 milliárd az árvízben megrongálódott ingatlanokra
A kormány 3,1
milliárd forintról döntött, amelyből segíteni tudja az árvíz és a
belvíz során megrongálódott ingatlanok tulajdonosait – mondta Batiz
András kormányszóvivő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A támogatás mértéke attól függ, hogy az épület biztosítva volt-e
vagy sem, helyreállítható vagy sem – közölte a szóvivő a kabinet
ülését követő tájékoztatón.
Batiz András emlékeztetett arra, hogy az ország az utóbbi
évtizedek legsúlyosabb árvízén van túl, amit nehezített a több
százezer hektárt érintő a belvíz is.
A szóvivő elmondta: a kárfelmérés összesítése alapján a Dunán és
a Tiszán levonult árvíz, valamint a belvíz csaknem 10.500
lakóingatlanban tett kárt.
Batiz András közölte: a településenként járó pénzt az
önkormányzatok kapják majd meg. Az önkormányzatok
differenciálhatnak, változtathatnak az arányokon, mivel ők ismerik a
helyi viszonyokat – fűzte hozzá.
Mint mondta, amennyiben az önkormányzatok úgy látják, hogy
valahol több pénzre lenne szükség, mint amennyi jár, akkor
módosíthatják azt a keretösszeget, amit a kormány számukra biztosít.
Hozzátette: az önkormányzatok jegyzői augusztus közepéig
jelezhetik ezzel kapcsolatos igényüket.
Kérdésre válaszolva Batiz András elmondta: vissza nem térítendő
támogatásról van szó.
Közölte: a 10.500 ingatlanból 746-ot a tiszai árvíz, 607-et a
dunai árvíz és 8975 ingatlant a belvíz rongált meg.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





