2012-re új közúti kapcsolat az M3-as és Eger között
Korszerű közúti kapcsolat létesülhet az M3-as autópálya és Eger között; a megvalósíthatósági tanulmányok elkészültek és az építési és hatósági engedélyek egy része is rendelkezésre áll – tájékoztatott csütörtökön a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs vezetője.
A beruházás előkészítésére a Közlekedési Operatív Program keretén belül bruttó 2,24 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alap fedezi. A beruházás előkészítése várhatóan 2012-ben fejeződik be – közölte Loppert Dániel.
Az újonnan építendő útszakasz a tervek szerint elkerüli majd Maklárt és Andornaktályát, tehermentesítve a két települést az autópálya és Eger közötti forgalom alól. Az M3 autópálya gyorsabb elérését biztosító út több ütemben épül meg, az első 2,6 kilométeres nyomvonal már rendelkezik a beruházás megindításához szükséges dokumentumokkal.
A két községet elkerülő 10 kilométer hosszú, óránként 110 kilométeres sebességre tervezett kétszer egy sávos főútszakasz a jövőben részévé válhat az Egert az M3 autópályával összekötő M25 autóútnak. Ez azt jelenti, hogy az elkerülő út bizonyos részeit annak fél pályájaként tervezik meg.
Ugyanakkor a 3-as számú főutat, közvetve az M3-as autópályát Maklárral összekötő, meglévő 4 kilométeres 251-es számú út nyomvonalát, kétszer egy sávos főúttá egészítik ki. A szakaszon új csomópontot nem alakítanak ki, a 3. számú főútnál meglévő körforgalmú csomópont pedig változatlan marad.
A beruházás nyomán a helyben lakók és az átutazók lényegesen gyorsabban, biztonságosabban közlekedhetnek. Az érintett szakaszokon naponta csaknem 4.200 jármű közlekedik, a forgalom 2030-ra pedig az előrejelzések szerint mintegy 50 százalékkal nő – mondta Loppert Dániel.
Andornaktályán egyébként már több alkalommal, félpályás útlezárással tiltakoztak a helybeliek a szerintük “elviselhetetlen mértékű” átmenő forgalom miatt. A demonstrációt támogatta a helyi önkormányzat is.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Professzionális iroda akár már holnapra – hosszú távú kötöttség nélkül

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Városi panoráma és óriás terasz a XIII. kerületben – azonnal költözhető, teljesen berendezett lakás a Mohács utcában

Brutális lakásboom indulhat: újabb 7 óriásprojekt kapott zöld utat az Otthon Start miatt

Kiadó modern utcafronti iroda vagy üzlethelyiség Angyalföld központjában a Kartács utcában

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Lehull a lepel, szerdán nyílik meg az első magyar Mere
A vásárlók olcsó árakkal és nagy kiszerelésekkel találkozhatnak.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





