17 milliárdból gyár épül Fehérváron
Júniusra elkészülhet a Grundfos második székesfehérvári gyára. A 17 milliárd forintos beruházás révén 300-350 új munkahely jön létre 2015-ig – hangzott el az épülő gyárcsarnok bokrétaavató ünnepségén. Ez lesz a cég negyedik magyarországi üzeme.
A Grundfos új üzemében a nagyméretű szivattyúk gyártásával a projektközpontú szolgáltatásokat akarják bővíteni. Emellett céljuk a piacvezető pozícióik megőrzése – mondta az ünnepségen Török László, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. ügyvezető igazgatója. A 2012-ben végrehajtott több mint ötmilliárdos és a 2013-as több mint 12 milliárd forintos beruházás révén a Grundfos jobban ki tudja majd szolgálni a piacok növekvő igényeit, és tovább tudja növelni árbevételét és létszámát – tette hozzá a cégvezető.
Egy közel 5000 négyzetméteres laboratórium mellett itt épül meg Európa legmodernebb és legnagyobb szivattyú tesztberendezése. Az 1500 köbméteres tesztmedence legmélyebb pontja 14 méterrel lesz a padlószint alatt, és a legnagyobb tesztelhető szivattyúcsonk átmérője egy méter lesz.
A Grundfos elsősorban külföldre gyárt termékeket, 2011-ben 108,3 milliárd forint értékben exportra értékesített, a magyarországi értékesítés hárommilliárd forint körül alakult. A vállalatcsoport ma a világ legnagyobb szivattyúgyártó cége, 43 országban 74 vállalata van.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





