100 évig üzemeltetheti az új cég a debreceni repteret
A Xanga cégcsoporthoz tartozó Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. üzemeltetheti a jövőben a cívis város nemzetközi repülőterét, miután a város közgyűlése csütörtökön módosította a repülőtér üzemeltetési szerződését, írja az MTI.
A cég ezzel megszerezte az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészét, s 75 évig üzemeltetheti a repülőteret, miközben a repülőtéri ingatlan és eszközvagyon önkormányzati tulajdonban marad. Papp László, vállalati vagyonért és városstratégiáért felelős alpolgármester előterjesztésében hangsúlyozta: az önkormányzati tulajdonú Debreceni Vagyonkezelő (DV) Zrt. májusban írt ki nyílt kétfordulós pályázatot az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft. 74 százalékos üzletrészének értékesítésére.
A 370 ezer forint névértékű üzletrészre az egyetlen pályázó 13 millió 370 ezer forintos ajánlatot tett. Az üzletrész értékesítését követően a törzstőkét 50 millió forintra emelik, amelyből 25 százalék plusz egy szavazatot megtestesítő üzletrészt tartósan önkormányzati tulajdonban tartanak a DV Zrt., mint tulajdonos útján – közölte Papp László. Hozzátette: előzőleg az Airport-Debrecen Repülőtér-üzemeltető Kft-ből történő kiválással létrehozták az Airport-Debrecen Eszközkezelő Kft-t, amely tulajdonosa lesz a cégbejegyzést követően mindazon vagyonelemeknek, amelyekkel eddig az üzemeltető társaság rendelkezett. Az alpolgármester szerint a pályázó ajánlatának kiemelten fontos eleme, hogy a repülőtér veszteségének teljes körű finanszírozását magára vállalja, ez tavaly 280 millió forint volt. A pályázó 75 évre kívánja üzemeltetésbe venni a repülőteret, amely futamidő további 25 évvel meghosszabbítható – mondta Papp László.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





