Változnak az építési szabályok
Az épületek tervezésekor a jövőben kötelezően meg kell vizsgálni az alternatív energetikai rendszerek alkalmazásának lehetőségét. Az ezer négyzetméteresnél nagyobb középületeknél 2013. január 9-től, az egyéb épületek esetében 2013. július 9-től vezetnék be a felújítások és bővítések esetén is érvényes kötelezettséget a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent belügyminiszteri rendelet szerint.
A rendelet az energiatanúsítványt bevezető, 2006 tavaszán született tárca nélküli miniszteri rendeletet módosítja. A középület fogalma így szól: hatósági rendeltetésű, állami tulajdonú és közhasználatú épület. Az alternatív energetikai rendszerbe pedig a megújuló energiaforrásokon alapuló decentralizált energiaellátási rendszert érti a jogszabály, de ez kiegészül a kapcsolt energiatermeléssel (a gázmotoros áramtermeléssel és fűtéssel), továbbá a távfűtéssel és -hűtéssel, illetve a hőszivattyúval.
A rendelet melléklete új épületbe, illetve a meglévőbe kazáncserekor zárt égésterű kondenzációs gázkazánt javasol. Viszont a 100 négyzetméteresnél nagyobb épületekben kötelezővé teszi a kazánból kijövő víz hőfokának, a külső levegő hőmérsékletétől függő szabályozását.
Az utóbbi időben több szakmai fórumon elhangzott: miután az EU-ban 2020-tól már csak passzív ház építhető, erre – szakaszosan – a magyar szabályozásnak is fel kellene készülnie. Ennek része lenne az, hogy az épületek határoló szerkezeteinek hőátbocsátását folyamatosan csökkentenék annyira, hogy egy négyzetméternyi lakófelületet, egy szezonban 15 kilowattóra energiával lehessen kifűteni. A rendelet mellékletében szereplő hőátbocsátási értékeket a mostani módosítás nem változtatta meg.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.