Megnyílt az Eiffel tér irodaháza és közparkja
Megnyitotta kapuit a Nyugati tér mellett, a nagyposta és a pályaudvar épülete között a ConvergenCE és a DVM Group fejlesztésében megvalósult 4.800 m2-es Eiffel Tér.
Az 1,1 millió euróból kiépített közpark, csakúgy, mint a mögötte végighúzódó A kategóriás irodaház magántőkéből valósult meg. Minden bizonnyal a műszaki színvonala és a környezetbarát megoldásai miatt, valamint az “élhető tér” koncepció miatt kapta meg az A kategória besorolást az irodaház, mely nyitásra már több mint 50%-ban bérbeadásra került. A bérlők között található az AES-Tisza Erőmű, az ESAB, és az Eiffel Medical Center. További, összesen 5.000 m2 területet elfoglaló bérlők kiléte egyelőre még bizalmas, de annyi biztos, hogy még a nyáron beköltöznek az irodaházba.
A földszinten kiskereskedelmi egységek kerültek kialakításra, többek között egy Costa Coffee üzlet, a djuice Workshop, amely a djuice központi irodája, és az U26 djuice clubshop, mely nappal üzletként este pedig találkozó- és szórakozóhelyként működik. A bolt már április 9-e óta nyitva van, magát a szórakozóhelyet pedig egy négynapos programsorozat keretei között nyitja meg a djuice április 29-én.
Továbbá nyílt egy Biobolt, az Eiffel Pharma gyógyszertár, valamint egy Tesco Express. Májusban további teraszos éttermek nyitása várható, a süllyesztett téren pedig nyáron kulturális események kapnak helyet, míg télen korcsolyapályát alakítanak ki a fejlesztők.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.