Jön a gyorsabb építési ügyintézés
Gyorsabb, elektronikus építési ügyintézés jön január elsejétől, és a budapesti építési szabályzat is létrejön – mondta Szaló Péter építésügyi államtitkár.
Új időszámítás kezdődik a magyar építésügyben 2013. január 1-jétől, átalakulnak ugyanis a helyi közigazgatás elemei, létrejönnek a járási hivatalok, és létrejönnek a járási hivatalokban az építésügyi és az építés-felügyeleti hivatalok – mondta a Belügyminisztérium építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára pénteken Budapesten, egy energiaügyekkel foglalkozó szakmai konferencián.
Szaló Péter hozzátette: ezzel új munkamegosztás alakul ki a települési önkormányzatok jegyzői és az építésügyi hivatalok között. Emellett megkezdi működését az Elektronikus Építésügyi Dokumentációs Rendszer is, ami egy elektronikus adattárként működik majd, és bázisa lesz az építésügyi hatóság elektronikus ügyintézésének.
A helyettes államtitkár azt mondta, hogy az állampolgárok számára megmarad továbbra is a papíralapú ügyintézés, de a hatóságok között elektronikus úton történik majd az adatcsere a továbbiakban. Ezzel rövidül az eljárások időtartama.
Szaló Péter szerint nagy változást hoz a főváros életében is a jövő év eleje, hiszen Budapesten településszerkezeti tervet hoznak létre, ami egy sajátos építési szabályzat lesz, például meghatározza majd a magassági korlátokat vagy a beépítés intenzitásának szabályait.
Ugyanakkor pedig csak a kerületek keletkeztetnek a jövőben – 2013. január 1. után – építési jogot, így ők határozzák meg a kerületi szabályozási tervben az építés paramétereit. De nem lesz például lehetőség a kerületek és a főváros között blokkoló mechanizmusok alkalmazására sem, így sokkal gyorsabb és hatékonyabb lesz a településrendezési eljárás – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





