Hivatalos PSZÁF közlemény – az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezése
A tegnapi nappal életbe lépett az a kormányrendelet, amely meghatározza az ingatlanok bírósági végrehajtáson kívüli árverezésének szabályait.
Az új rendelkezések szerint a továbbiakban az árverezéseket kizárólag a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyével rendelkező intézmények – így a hitelt nyújtó pénzügyi vállalkozások, hitelintézetek – kezdeményezhetik. Az e jogosítvánnyal nem rendelkező, ám a tevékenységet a továbbiakban végezni kívánó társaságoknak alapítási és tevékenységi engedélyük megszerzéséhez szigorú feltételeket (egyebek között minimum 50 millió forint jegyzett tőke befizetését) kell teljesíteniük.
Az árverezések lebonyolítását továbbra sem a PSZÁF felügyeli, ezek szabályszerű megvalósulásának ellenőrzése az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) feladata, illetve a végrehajtással kapcsolatos egyedi jogsérelmek polgári peres úton továbbra is érvényesíthetők. Az árverező társaságok felügyeleti engedélyhez kötésével ugyanakkor megakadályozható, hogy többszörös és sokszor átláthatatlan engedményezési láncolaton át jusson el az árverezésre szánt ingatlan az adós előtt ismeretlen behajtó cégekhez vagy magánszemélyekhez.
A cikket tovább olvashatja itt.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.