Ezermilliárdra nőttek a körbetartozások
Hiába szerepel a kormányprogramban a helyzet javításának célja, szakértők szerint egyre nagyobb a körbetartozás mértéke – írja az InfoRádió. A kormány törvényalkotási programja szerint áprilisban nyújt be törvényjavaslatot a lánctartozások csökkentése érdekében.
“Ezermilliárdos lehet a gazdaságban a körbetartozás mértéke” – mondta Bagyura András, a Coface Hungary kereskedelmi vezetője. A cég már tavaly is jelezte, hogy a körbetartozás felszámolásában nem történt előrelépés. Mostanra pedig tovább romlott a helyzet – jelezte a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Éliás Ádám, aki szerint egyre több cég panaszkodik emiatt.
Magyarországon a körbetartozás nagyobb része az egyik legfontosabb megrendelőtől, az állami és önkormányzati szektortól indul ki, ezért a megoldás kulcsa az államnál van – írta a Fidesz a kormányprogramban. A dokumentum a legfontosabb lépésnek azt nevezte, hogy a vétlen kisvállalkozásokat ne terhelje áfa olyan munkavégzés után, amelyet nem fizettek ki, uniós pénzeknél 50 százalék legyen az előleg, a fizetési határidő 90-ről 30 napra csökkenjen.
Bagyura András szerint ebből a célból nem sok minden valósult meg, az állam most még lassabban fizet, mint korábban. A fordított áfát néhány területen az adócsalás megelőzése miatt vezették be, az EU-s támogatásokat nem igazán tudják igénybe venni a vállalkozások, a fizetési határidő csökkentésére pedig azt mondta, a papír sok mindent elbír.
Sok cégnél nemcsak a fizetőképesség, hanem a fizetőkészség is hiányzik, van, aki a visszatartott pénzt önhitelezésre használja – és ezt büntetlenül meg is teheti. Bagyura András szerint hosszú idő kell a helyzet változásához, a morálnak is változnia kell. A közbeszerzési szabályok változtatása javíthat a helyzeten, de nem oldja meg a problémát.
Az InfoRádió megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is a kormány álláspontja miatt, de az illetékes elfoglaltsága miatt nem nyilatkozott. A kormány törvényalkotási programja szerint áprilisban nyújt be törvényjavaslatot a lánctartozások csökkentése érdekében.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





