Elkészült az MTV új bázisa
Hamarosan átadják az MTV új gyártóbázisát, a komplexumban irodák, új stúdiók, és raktárépületek kaptak helyet, ez utóbbiakat már november elején birtokba vehette a tévé, de a fennmaradó részek esetében sem kell már sokat várni, csupán az utolsó simítások vannak hátra.
Elkészült az MTV új irodaháza és két új stúdiója, jelenleg már csak ezek szabályozása és
üzemi próbái zajlanak. A fejlesztő Millenniumi Média Szolgáltató Központ Kft.
még 2008 novemberének elején átadta a MTV Gyártóbázis új raktárépületeit,
amelyet 2008 végén már birtokba is vettek, s a televízió teljes díszlet-,
jelmez- és bútortára beköltözött az épületbe, az előbb említett új iroda- és
stúdiókomplexumot pedig a tervezett eredeti ütemtervnek megfelelően 2009. év
elején adják át az MTV-nek.
A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége két döntése alapján, 2007. január közepén indított közbeszerzési eljárást a Magyar Televízió. Ennek eredményeként a Millenniumi Média Kft és az MTV hosszú távú ingatlanbérleti szerződést és együttműködést kötött, s a Millenniumi Média vállalta, hogy a gyártóbázis fejlesztést a bérlői igényeknek megfelelően valósítja meg. A kivitelező, a Market Építő Zrt. 2007 májusában kezdte meg a gyártóbázis építését, a projekt finanszírozója az Eurohypo AG volt.
Az MTV Gyártóbázis hamarosan átadásra kerülő 35604 nm-es összterületű ás 1800
nm-es zöldtetővel rendelkező új iroda- és stúdióépületek mintegy 650 db 10 méteres cölöpön állnak. A stúdió-/tv-technológia 8368 nm-t, az archívum 2573 nm-t foglal majd el. Az MTV fajlagosan 10,74 eurót fizet majd egy hónapban a bérelt területek négyzetméteréért, ehhez jön hozzá még a fajlagos üzemeltetés 3,68€/hó/nm-es költsége, míg az irodaterület bérleti díja 11,4 €/nm havonta. Az új konstrukcióban 2009-től az ingatlanok és bútorok bérletért valamint a teljes körű üzemeltetésért havonta átlagosan 993 ezer eurót fizet az MTV.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





