Befejezték az Árkád felújítását
A fél éve átadott budapesti Árkád 2 bevásárlóközpont után 12 millió euró beruházással befejeződött az Árkád 1 felújítása – jelentette be Gyalay-Korpos Gyula, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója.
A 2011 októberében kezdődött bővítés, illetve a felújítás – az Árkád 2 telkével együtt – 80 millió euróba került. Ebből az építés 45 millió eurót tett ki – ismertette az adatokat az ügyvezető igazgató.
Jelenleg a 68 ezer négyzetméter bérbe adható terület 95 százaléka talált bérlőre – válaszolta Turi Tamás, az ECE bérbeadási igazgatója. A felújítás után emelkedett a bérleti díj, de annak aktuális nagyságát nem közölte az igazgató.
Az ECE a német Otto család, valamint a DWS alap tulajdonában van, és 17 országban 190 bevásárlóközpontot üzemeltet. A 6 millió négyzetméternyi területen az éves forgalma 21 milliárd euró.
Magyarországon a főváros mellett Győrben, Pécsen, Szegeden és Debrecenben épített az ECE – szintén Árkád néven – bevásárlóközpontot.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.