Az MTVA székháza lett a legjobb magyar középület
A magyar WING Zrt. által fejlesztett MTVA székház és gyártóbázis nyerte el az európai ingatlanszakma legkiválóbb képviselőinek járó European Property Awards 2012 díját Magyarország legjobb középületeként.
Az International Property Awards a lakó- és kereskedelmi célú ingatlanok fejlesztői számára odaítélt egyik legrangosabb nemzetközi elismerés.
A nevezett épületeket a neves szakemberekből álló zsűri először nemzeti szinten bírálja el, majd régiós szinten hirdetnek győzteseket, végül a saját kategóriájukban világszerte is legszínvonalasabbnak ítélt ingatlanok a World’s Best címet nyerik el.
A megmérettetésre az utóbbi öt esztendőben átadott épületekkel lehet nevezni. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) új gyártóbázisa és székháza 2009 óta szolgálja a magyar közszolgálati televíziózást.
Eredetileg a Magyar Televízió számára épült, de az egységes közmédia létrejötte óta itt készülnek a Duna Televízió Zrt. által megrendelt műsorok, itt működik a közös közszolgálati hírportál, a Híradó.hu szerkesztősége és az MTI Új Média is – közölte a WING Zrt.
Mint közölték, a sikeres pályázóknak járó díjat Londonban adják át szeptember 24-én, ekkor hirdetik ki az európai régió kategóriagyőztes épületeit is. A zsűri értékelése szerint ebben az évben 29 európai országból érkezett be nevezés, és a színvonal kiemelkedően magas volt.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.