A város működtetésére költenék a parkolási bevételeket
A város működtetésére kívánja fordítani Pécs azt az évi több százmillió forintot, melyet idén novembertől remél a helyi fizetőparkolók átvételétől és üzemeltetésétől.
Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere az MTI érdeklődésére azt mondta: az e tevékenységből befolyó pénzt a város működtetésére kell költeni. Vagyis ebből finanszíroznák például a közterületek gondozását is. Hozzátette, június végéig elkészül a pécsi fizetőparkolók üzemeltetésére vonatkozó koncepció. Ebben rögzítenék, hogy a feladatot helyi önkormányzati cégek közreműködésével kívánják megoldani, de az eredményes munkához alvállalkozók bevonására is szükség lehet.
Az MTI úgy értesült, hogy egy elképzelés szerint a Biokom Kft. komoly szerephez jutna a parkolók üzemeltetésében. Az elsősorban hulladékgazdálkodással foglalkozó önkormányzati társaságnak idén át kellett vennie a városüzemeltetési feladatokat a vagyonkezelő Pécs Holding Zrt.-től, a tevékenység ellátásának anyagi fedezetét a közgyűlés azonban nem biztosította számára. Ezt a hiányt, vagy egy részét a parkolási bevételekből pótolnák.
Az Országgyűlés tavaly júniusban döntött a közterületi parkolás szabályainak módosításáról. Ennek értelmében, ha a magáncégekkel kötött korábbi szerződések kifutnak, a fizetőparkolók önkormányzati üzemeltetésbe kerülnek.
Pécsen idén október 31-én jár le a Gámán Kft-vel kötött tízéves szerződés. A kontraktus felbontásának lehetőségét már évekkel ezelőtt kereste a város, de mivel a cég a szerződés felmondásának okán százmilliós kártérítésre tarthatott volna igényt, a nehéz anyagi helyzetben lévő baranyai megyeszékhely nem kockáztatta meg a “szakítást”.
Tökéletes nyaralóhely vagy jó befektetés? Így kombinálhatod a kettőt!
Iroda
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Nagyon kedvező áron is vehetünk most ingatlant, lássuk, minek csökkent az ára a hétvégén!
Jó alaprajz, fél siker: okosan tervezett újépítésű lakásokat kerestünk
Így (ne) használd a mestereséges intelligenciát álláskereséshez!
Májusi trendforduló? Halovány reáláremelkedés az újépítésű lakások piacán
Dizájn
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
A sütőpapír csodát tesz a fürdőben: hihetetlen, de beválik foltok ellen
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.