A budapesti irodapiac mérete
Potenciálisan mekkorára nőhet a budapesti modern bérirodapiac? Kocsis Péter, a WING vezérigazgató-helyettese alábbi eszmefuttatásában arra vállalkozott, hogy megállapítsa, mekkora lehet majd a budapesti irodapiac mérete, ha eléri a több, például nyugat-európai nagyvárost ma jellemző érettségi, stabilizáltsági szintet.
A mérce alapvetően a legfejlettebb irodapiaccal rendelkező városok alapján állítható össze. A legfejlettebb és egyben fizikai méretükben legnagyobb piacokat (Párizs, London, Frankfurt, München) azért tekinthetjük mércének, mert méretük és történetük okán valószínűleg semmilyen tekintetben nem fognak lényegesen megváltozni a következő 20-25 évben. Ezzel szemben a többi piac Budapesthez hasonlóan, bár eltérő ütemben és talán irányban, de a jelenlegi állományokhoz képest még jelentős változásoknak néz elébe.
A fejlett piacok elsődleges, ingatlanos jellemzője, hogy a meglévő állományhoz képest nagyon kicsi, maximum 5% a fejlesztések aránya. Másik szembetűnő jellegzetességük az üresedés viszonylag alacsony mértéke. Ahol kisebb a fejlesztői aktivitás (mivel nem engedik őket fejleszteni és/vagy nem látnak növekedési lehetőségeket), a meglévő állomány bérleti díjainak mozgása reagálja le a kereslet ingadozását. Ezzel szemben ott, ahol nagy a fejlesztői aktivitás, jellemzően nagyobb az üresedés. Ennek természetszerű oka az új, feltöltés alatt álló (avagy részben üres) épületek magas aránya a meglévő állományhoz képest. Másik magyarázat az, hogy a kereslet ingadozását nem elsősorban a bérleti díjak, hanem a bérbe adható avagy üres területek mozgása reagálja le.
Tovább a ReSourceinfo.hu elemzésére.

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni

Ezért kevés az üzlet az ingatlanpiacon: az eladott lakások kilőttek

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





