A City Center irodaházat választotta a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal
Az Utazás Kiállítás első napján jelentette be a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal, hogy újra megnyitja budapesti irodáját a City Center irodaházban. A két cég között már korábban is volt együttműködés.
Az S IMMO Hungary februárban állapodott meg a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatallal, amely 1996-tól 15 éven át a City Centerben bérelt irodát, mielőtt Bécsbe tette át székhelyét. Az észak-afrikai ország képviseletének munkatársai várhatóan április 1-jétől vehetik birtokba belvárosi központjukat, amelyet kérésüknek megfelelően tunéziai tájakat és motívumokat idéző dekoráció díszít majd.
„Nagyon örülünk, hogy egy régi bérlőt üdvözölhetünk újra a City Centerben, és reméljünk, az együttműködés ezúttal is hosszú távú lesz. Úgy gondolom, az elmúlt évek munkájának elismerése, hogy korábbi ügyfelünk megkeresett minket, és visszatér hozzánk. Mindent megteszünk azért, hogy megfeleljünk az elvárásainak” – mondta Sermer Katalin, az S IMMO Magyarországért felelős területi vezetője.
„Egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk a tunéziai utak iránt, ezért a magyar és a román piacot is budapesti központból szeretnénk kiszolgálni. Mivel korábban is elégedettek voltunk a City Center nyújtotta lehetőségekkel, úgy döntöttünk, ismét a város szívében nyitjuk meg képviseletünket”– mondta el Leith Ben Zakour, a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal budapesti irodájának vezetője.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





