Több mint százhúszezer négyzetméternyi új épület épül
Elfogadta a városligeti építési szabályzatot a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. A gigaberuházás keretében 93500 négyzetméternyi új épületterület jön létre, 26000 négyzetméternyi bővítés (meglevő épületekhez) és 2800 gépkocsi férőhely mélygarázsban vagy parkolóházban.
Az egy négyzetkilométernyi területen fekvő, Városliget, ahová 196 éve telepítették az első platánokat, Európa első, tervek alapján készült közparkja. Itt található az Állatkert, a Széchenyi fürdő, a Vajdahunyad vára, a Szépművészeti Múzeum, a Műjégpálya. A program tervezői azt a célt tűzték ki, hogy a meglévő zöldfelületet és a parki funkciót lehető legkevésbé érintsék az új épületek. A most elfogadott átépítéssel az eddigi 5,6 százalék helyett 7 százalékra nő a beépített terület nagysága.
Az elfogadott szabályzat szerint Új Nemzeti Galéria – Ludwig Múzeum létesülne a Petőfi Csarnok épületének helyén. Magyar Zene Háza épül majd a volt HUNGEXPO épületeinek helyére. A volt Felvonulási tér területén további három múzeum épülhet, az Új Néprajzi Múzeum, a FotóMúzeum Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum. A Közlekedési Múzeumot részben újjáépítik és kibővítik. Az új rész a jelenlegi szervizút és parkoló helyén, az épület előtt és térszín alatt lesz. A térszín alá kerül az új Nemzeti Galériát – Ludwig Múzeumot kiszolgáló mélygarázs is.
A Fővárosi Állat- és Növénykertet a volt Vidám Park területén bővítik, itt Pannon ősvilág, benne a Pannon ősvadon elnevezésű csarnok épül. Felújítják a meglévő cirkuszépületet is, alkalmassá téve azt minden cirkuszművészeti ág befogadására.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.