Drágulás várható a logisztikai ingatlanok piacán
A Prologis legfrissebb kutatásában azt vizsgálta, hogy a különböző iparágak előrevetíthető fejlődése hogyan befolyásolhatja a raktáringatlanok bérbeadását és a bérleti díjak alakulását.
A 21 országban közel 53 millió négyzetméternyi ipari ingatlan tulajdonnal rendelkező Prologis közétette legfrissebb kutatási eredményeit a globális logisztikai ingatlan piacról, amelynek sokatmondó már a címe is:„ A logisztikai ingatlanpiac növekedése: keresletelemzés a vezető ügyfél-iparágak szerint”.

A jelentés megállapítja, hogy a logisztikai ingatlanok iránti kereslet továbbra is sokrétű, és számos iparág terjeszkedéséből fakad. A vállalat kutatási csoportja a három, aktuálisan legizgalmasabb területet vizsgálta: a fogyasztókat kiszolgáló ügyfeleket, mert ők adták az aktivitás jelentős részét a logisztikán belül; az elektronikai, lakásépítési, autóipari és e-kereskedelmi szektorokat, ahol jelentős volt a növekedés; valamint a logisztikai szolgáltatókat, amelyek a jövőbeni növekedés forrásai lehetnek
„Az ügyfelek iparágai és a logisztikai kereslet egyaránt erősen növekszenek” – mondta Chris Caton, a Prologis Research vezetője, alelnök. „A tavalyi év során egyértelműen javult az új bérleti megállapodásokkal kapcsolatos döntéshozási környezet. Az ügyfelek egyre inkább felismerik a lehetőséget, hogy rögzítsék a jelenlegi árakat még az elérhető területek hiánya, a szerény fejlesztési tevékenység és a helyettesítési költségek emelkedése miatt várható drágulás előtt.”
Sok felhasználó úgy látja, hogy a bérleti díjak további növekedésének feltételei előálltak. Ezt a mai alacsony szintű üresedési rátával, a szerény mennyiségű befejezésre váró új kínálattal indokolják, és előrevetítik a kereslet által előhívott új projektek megjelenését a piacon.
A teljes jelentés elérhető angol nyelven.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Megállt a használt lakások piaca: mindenki az új építésűekre vár – durva fordulat jöhet

Duna House: lassuló áremelkedés és nagy regionális különbségek a nyaralópiacon

Sokkoló különbségek a nyaralópiacon: milliós Balaton vs. félmilliós Tisza-tó – most dől el, hol éri meg venni
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





