Új ingatlanalapot indít az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár
Megkapta a működéshez szükséges felügyeleti engedélyt az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár ingatlanalap, amely várhatóan mintegy 3,5 milliárd forintos kezdeti tőkéjével a részvénypiaci kitettséget kívánja ellensúlyozni.
Az Évgyűrűk célja az ingatlanalap-kezelő létrehozásával, hogy az alternatív befektetések súlyát növelje, a pénztári befektetési időtávhoz illeszkedő, átláthatóan működő ingatlan-portfóliót megerősítse.
A nyugdíjpénztárak számára közvetlen ingatlanbefektetésekre a szabályozási környezetből adódóan egyetlen hatékony megoldás adódik, az ingatlanalap. Az alap ugyanis kedvezményesen 2 százalékos vagyonszerzési illetéket köteles fizetni, míg egy pénztár 10 százalékos illeték fizetésére kötelezett – derül ki a magánkassza sajtóközleményéből.
Az alap a tervek szerint július elején kezdheti meg működését. Nagyobb részben tőkenövekedési, továbbértékesítési, illetve fejlesztési céllal kíván ingatlanokba befektetni, és csak kisebb részben folyó bérleti bevétellel rendelkező, hosszú távú üzemeltetésre is alkalmas ingatlanokba.
Mivel Magyarországon az ingatlanpiac eladóinak és vevőinek árelképzelései most messze esnek egymástól, vagyis a helyzet a vevőknek kedvez, elsősorban azon befektetőknek, akik saját tőkéből vásárolnak, azaz nem, vagy csak kisebb mértékű hitelt vesznek igénybe, így jelen helyzetben a pénztár igen kedvező alkupozícióban van.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





