Tavaszra új légügyi stratégia
A magyarországi vidéki repterek kihasználtságának növelésével, a légi közlekedés versenyképességének javításával is foglalkozik a tavaszra elkészülő légügyi stratégia, amely a várhatóan őszre megszülető új légi közlekedésről szóló törvény alapja lesz – ismertette Márton Attila légi közlekedésért felelős miniszteri biztos a témában tartott szakmai konzultációt követően.
A stratégia fontosabb területei között említette az oktatás-képzés rendszerét, a munkahelyteremtést, a befektetők vonzását, utóbbit különösen a vidéki repterek fejlődése érdekében. Beszámolt arról is, hogy a kormány asztalán fekvő javaslat alapján január elsején egy új, a nemzetközi előírásoknak maradéktalanul megfelelő légügyi hatóság állhat fel.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarország jövő évi EU elnöksége a légi közlekedés területén is óriási kihívást, egyben lehetőséget is jelent a bizonyításra. Gergely Máté, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a kétoldalú légügyi megegyezések fontosságát emelte ki, példaként említette Ukrajnát és Moldovát.
A HungaroControl vezérigazgatója, Szepessy Kornél arról beszélt, hogy a légi közlekedés mára tömegközlekedéssé vált, világszinten a közlekedési ágazat legdinamikusabban fejlődő területe. Az elmúlt 10 évben a légi forgalom növekedése meghaladta az 50 százalékot. Csak Európában évente 8,5 millió repülés történik. Az Eurocontrol jelentése szerint 2020-ra a jelenlegi forgalom is megduplázódik.
A forgalom óriási növekedése jelentős terhet ró a légiirányításra is. Ezért fontos a tevékenység hatékonyságának, versenyképességének növelése – tette hozzá.

Elindult az építkezés a Palota Ligetben: az A5-ös lakás már most az egyik legjobb választás lehet a XV. kerületben
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?

MBH Index: kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





