Milliárdos energetikai beruházás az ukrán határnál
A cseppfolyós PB gáz (LPG) szállításának kapacitásnövelését eredményezi az Alveare Zrt. induló 1 milliárdos projektje.
Az Alveare Zrt. a cseppfolyós PB gáz (LPG) szállításának kapacitásnövelésére hozza létre a Fényeslitke-Komoró Orienter Ipari Parkban az intermodális propán-bután gázátfejtőt, új perspektívát nyitva ezzel a térség fejlődésében. A beruházás egy 80 ezer négyzetméteres területen jön létre, csaknem 1 milliárd forintból.
A beruházás az Új Széchenyi-terv, Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretén belül a „Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése” címen kiírt pályázatban elnyert támogatással valósul meg. A projekt összköltsége 957 023 000 forint, ebből a támogatás mértéke 382 713 498 Ft, vagyis a teljes büdzsé 39,99 százaléka. A támogatás összegének 85 százaléka az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából, 15 százaléka pedig Magyarország központi költségvetéséből származik. Az üzem átadása 2014 áprilisában várható, az Alveare Zrt vállalta, hogy a projekt befejezéséig legalább 3 új munkahelyet teremt, és a beruházás megvalósulását követő két üzleti évben sem csökken 3 fő alá munkavállalóik létszáma.
Mivel a Távol-Keleti áruk európai célpontokra szállítása jelenleg elsősorban hajózási útvonalakon történik, a szállítási idő hosszú. A megnövekedett forgalom miatt pedig a kikötők a kapacitásuk végét járják, ezért szükség van új alternatívára, ez pedig a vasút. Az európai és az orosz, távol-keleti vasúti nyomtávkülönbség miatt azonban a közvetlen vasúti szállítás nem megoldott, az árukat át kell rakodni. Európában csak négy erre alkalmas logisztikai központ működik, amelyek közül a Magyarországon található Záhonyi Átrakó Körzet a legnagyobb kapacitásúvá fejleszthető. Innen nemcsak a nyugati, északnyugati, hanem a dél-délnyugat európai területek is könnyen elérhetőek.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





