Ipari parkok és logisztikai fejlesztések
Egyed Géza a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára tartott előadást az Ipari Parkok Egyesülete Közgyűlésén. A GKM épületében szervezett eseményen, 2006. december 6-án ismertette a feladatokat az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel összefüggésben, különös tekintettel a Gazdaságfejlesztési Operatív Programra.
Fontosnak tartotta, hogy az ipari parkok az internet és a számítógépes adatbázisok alapján lehetőleg egyszerűen tudjanak informálódni arról, hogy a GOP milyen pályázati lehetőségeket kínál a parkok munkájának fejlesztéséhez.
A szakállamtitkár ismertette, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban 2007 és 2013 között mintegy 53 milliárd forint áll rendelkezésre az ipari parkok és logisztikai fejlesztésekre.
Véleménye szerint ahhoz, hogy Magyarország versenyképes legyen, magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat kell piacra juttatni. Ebből a szempontból kitüntetett szerepe van az ipari parkoknak. Az ipari parkok felelőssége, hogy olyan környezetet biztosítsanak, amely segíti az ott működő, illetve az ipari parkok szolgáltatásait kívülről igénybevevő vállalkozásokat.
A gazdasági tárca adatai szerint tavaly 179 ipari park működött Magyarországon, ezekben összesen 2.989 vállalkozás működött összesen 9.847 hektáron. A betelepítettség összterületre vetítve 48,51 százalék volt tavaly, az ipari parkokban működő vállalkozások beruházása 1,65 milliárd forintot tett ki, árbevétele pedig 5,4 milliárd forint volt.
Egyed Géza kitért arra, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium célja, hogy az Üzletre hangolva című programmal a kis- és középvállalkozások adminisztrációs és működési terhei nemzetgazdasági szinten 50-100 millió forinttal csökkenjenek – mondta Egyed Géza, a tárca szakállamtitkára a közgyűlésen.
Egyed Géza elmondta: a kezdeményezés célja, hogy javítsa az üzleti környezetet különböző szabályok egyszerűsítésével, összevonásával. A jövő évre vonatkozó tervet várhatóan januárban tárgyalja a kormány, ezt követően pedig minden évben felújítják a programot – tette hozzá.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





