Félmilliárdért tervezik a vasutat Biatorbágytól Tatáig
Tervezőt választott a Biatorbágy-Tata vasútvonal korszerűsítéséhez a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő. A győztes konzorcium több mint félmilliárd forintért álmodozhat.
A Gerecse Konzorcium nyerte meg a Biatorbágytól Tatáig vezető vasútvonal tervezésére kiírt pályázatot. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közlése szerint a győztes ajánlattevő 1,726 millió euróért, több mint 520-530 millió forintért teljesíti vállalalását. Feladata a Biatorbágy-Tata vonalszakaszra a vasúti pálya és kapcsolódó egyéb szakági létesítmények engedélyezési tervének és az átépítendő vonalszakasz környezeti hatástanulmányának elkészítése. A tervezési feladat magában foglalja a dokumentációban felsorolt szakági tervek elkészítését a kiváltandó szintbeli közúti keresztezések műtárgyainak és kapcsolódó úthálózatának tervezését, szükség szerint az állomási előterek és létesítményeik engedélyezési terveit, utasforgalmi és üzemi célú magasépítmények engedélyezési terveit. A szerződéskötést a NIF november 27-re tervezi.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

MBH Bank: nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





