Egy magyar szellemváros titkai
A letépkedett tapéták, összetört mosdók, romos épületek, régi újságok – ma ez a kép fogadja a látogatókat Szentkirályszabadján a volt szovjet laktanyában. Egy kicsit olyan, mint ha egy kísértetfilm képkockáit néznénk, pedig ez bizony a magyar valóság!
A Kelet-Balatoni Kistérség Gazdaságfejlesztési Program 1.2.3. pontja szerint a Szentkirályszabadján található egykori katonai reptér, annak kiszolgáló épületeinek és lakóövezeteinek fejlesztése elengedhetetlen, hiszen a cél az, hogy a reptér környezetében ipari parkot létesítsenek. A reptér közvetlen szomszédságában található a volt a szovjet laktanya területe, ahol 250 db leromlott állapotú lakás is található, amelyek hasznosításához az épületek felújítására és a közművek teljes kiépítésére van szükség. Azt ugyan nem lehet tudni, hogy a laktanya területének rendezésével kapcsolatban mi lesz, de azt igen, hogy a repülőtér fejlesztése körül már évekkel ezelőtt elindult a cécó: a területet ugyanis eladták, majd visszavásárolták. Az repülőtér ügye 2010 szeptemberében került a középpontba. Akkoriban Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője tett feljelentést, mert az összességében 5,6 milliárd forint értékű ingatlant 2006-ban mindössze 1,2 milliárd forintért adta el a két tulajdonos önkormányzat – a veszprémi és a szentkirályszabadjai -, s ezzel a képviselő szerint megvalósították a hűtlen kezelés bűntettét.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





