Csak jövőre éri el Makót az M43-as sztráda
Bár már idén nyáron át kellett volna adni, nagyon valószínű, hogy csak 2011 első felében fogják átadni az M43-as autópálya Szegedet elkerülő szakaszát – értesült az Index. A pontos időpontot nem közölte az állami sztrádaépítő, csupán annyi a biztos, hogy a legnagyobb fejfájást még mindig a Tisza-híd okozza.

A teljes M43-as több szakaszon egyszerre készül, ám nem volt olyan szakasz, ahol nem adódtak problémák. Az első szakaszon, Szeged északi részét ellátó víznyomócső miatt húzódott az építkezés. Kérdés azonban ebben az esetben talán joggal merül fel, miért nem készült fel erre a kivitelező. A víznyomócső “ott léte” korántsem tekinthető vis maior-nak. A második-harmadik szakaszon a szélsőséges időjárás, illetve a Tisza áradása miatt csúszott az építkezés.
Jó hír viszont, hogy a Móra Ferenc híd október első hétvégéjén “összezárt”, így most már valóban közeleg a híd átadása is. Az autópálya harmadik szakaszát már idén is átadhatnák a forgalomnak, azonban forgalombiztonsági, üzemeltetési és forgalomszervezési okok miatt csak a második szakasszal egy időben kerül forgalomba helyezésre, valamikor 2011 első felében. Befejeződött viszont az M43 makói elkerülőjének kivitelezése, mely az autópálya forgalmát a 43. sz. főútra tereli vissza. Az útszakaszt még októberben átadják, enyhítve ezzel Makó forgalmi terhelését.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után

Jó lesz figyelni: most robban a lakásbiztosítási kampány
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





