Az Indotek csoport támogatást nyújtott a fruit of care társadalmi vállalkozásnak
Az Indotek csoport és a FRUIT OF CARE Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött, amely keretében az Indotek csoport több módon is támogatja a vállalkozás működését, többek között ingyen biztosít a cég számára irodahelyiséget a X. kerületi Mázsa utcában lévő irodaházában.
A fruit of care bevételei fontos társadalmi célok megvalósulását teszik lehetővé, mivel valamennyi termékét védett műhelyekben értelmi sérült emberek állítják elő. A fruit of care társadalmi vállalkozás sikere így a megváltozott munkaképességű emberek fenntartható foglalkoztatását és társadalmi elfogadását segíti elő (fruit of care= a gondoskodás gyümölcse). A vállalkozás nonprofit jellegű, így az elért eredményt a munkahelyi körülmények és a termékek fejlesztésébe forgatják vissza, ezzel megerősítve hat vidéki és egy Budapest környéki műhely, benne 150 fogyatékos ember munkahelyének biztonságát.
Az Indotek azon kívül, hogy a kőbányai irodahelyiséggel támogatja a fruit of care-t, ami a cég napi működését segíti, a 2011-es év bevételéhez is hozzájárult, ugyanis hetven nő partnerének a védett műhelyekben előállított, dizájnerek által tervezett különleges ajándéktárgyakból rendelt karácsonyra. A fruit of care igényes katalógusából a kávés gyertyától kezdve a szappangolyókon át az aszalványokig számtalan termék közül válogathattak.
– Fontosnak tartjuk a felelős gondolkodást tükröző lehetőségeket, amelyekkel partnereinknek is üzenni tudunk, ezért tavaly év végén ezt az eszmét tükröző ízléses fruit of care ajándékcsomagokkal leptük meg bérlőinket. Mi is kétszer adtunk – ahogy a fruit of care szlogenje is szól -, mert azon kívül, hogy partnereinknek örömet okoztunk, számunkra is jó érzés volt, hogy támogathattunk egy ilyen fontos társadalmi célért dolgozó vállalkozást. Nagyon jó látni, hogy a közösségi felelősségvállalás milyen szépen párosul szépérzékkel és jó ötletekkel, mivel nemcsak az általuk képviselt eszmeiség szép és értékes, hanem az előállított kézműves termékek különleges dizájnja is. – nyilatkozta Jellinek Dániel az Indotek Zrt. vezérigazgatója.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





