Aláírták a Bosnyák tér átépítési szerződését
Az Echo
Investment nevű lengyel cég 150 millió euró beruházással építi fel
Zugló új városközpontját a Bosnyák téren – hangzott el a XIV.
kerület és a befektető vezetőinek sajtótájékoztatóján, amelyet abból
az alkalomból tartottak, hogy a két fél aláírták a Bosnyák tér
átépítési szerződését.
Az 5 év alatt megvalósuló beruházásban szerepel az új
közigazgatási centrum, lakópark, irodák, valamint a tér melletti
MTK-pálya helyén egy sport- és kulturális központ felépítése is –
mondta Rátonyi Gábor kerületi polgármester.
Az új városközpont bevásárlóközpontja kapcsolódik a 4-es metró
végállomásához.
Az MTI kérdésére Killik Jenő tanácsnok elmondta, hogy a sport-
és kulturális központot a kerület a saját pénzéből építi (ez 2,5-3
milliárd forintba kerül), míg az önkormányzat az új székházát
lízingelni fogja a befektetőtől.
A befektető Echo Investment cég részvényei a varsói tőzsdén
forognak. Működésének egy évtizede alatt 560 ezer négyzetméternyi
létesítményt épített 76 projekt keretében, 800 millió euró értékben.
Lakóépületből 152 ezer, irodából 94 ezer, bevásárlóközpontból 235
ezer négyzetméternyit épített a cég.
Andrzej Majcher, az igazgatóság elnöke arra a kérdésre, hogy a
150 millió eurós beruházásból mennyi lesz a saját tőke és mennyi a
bankhitel, kitérő választ adott: a nemzetközi gyakorlatban 60-80
százalék az ilyen befektetések banki hányada. Az MTI-nek arra a
kérdésére, hogy lengyel, vagy magyar kivitelezők építik-e a
városközpontot, azt válaszolta, hogy ekkora munkára alkalmas lengyel
cég nem létezik. Otthon eddig is nagy európai kivitelező cégekkel
dolgoztattak, és ezt teszik Magyarországon is.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Már papír is van róla, hogy ez Magyarország szinte legzöldebb irodaháza
Raktár

Harc az idővel a vásárlókért: 24 órás házhoz szállítással emel tétet a MediaMarkt

Kínzó munkaerőhiány: érvénytelen jogosítvánnyal buknak le a fuvarozók

Bejelentették az áremeléseket: drágulnak a gyógyszerek, majd az élelmiszerek következnek

Most érdemes állást keresni, rengeteg cég tervez létszámítbővítést
Otthon
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat

Felpörögtek az események: újabb 300 lakás épül Angyalföldön

Már csak egyetlen nyitott kérdés maradt az Otthon Start első hulláma után
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Albérlet vagy saját ingatlan? Ezt jó tudni, ha lakást keres
Egyre több lakáskereső – köztük sok egyedülálló fiatal – dönt úgy, hogy albérlet helyett saját ingatlant vásárol. Ebben nagy szerepe
Adó és jog

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





